valaki helyettem lélegzik.
közvetlen közelről hallom,
talán siet utánam,
mindjárt megragadja a vállam,
és kérdezősködni kezd,
hogy miért nem merem kinyitni a szemem a víz alatt,
miért utálom a befőttet,
miért nem a patológia előtti megállóban
szállok fel, mikor az van közelebb,
és a légpuskámról is kérdez majd,
meg a szemben lakók macskájáról az erkélyen,
vasárnap, ebéd közben csöngetnek be,
a hús az asztalon gőzölög,
nem nyitunk ajtót, és mire visszaérnek,
az élősködők lassan elhagyják a kihűlő testet.
a rakpart lépcsőjén tömeg gyűlik össze,
a napfogyatkozást várják, speciális szemüvegekkel,
pedig a szmog miatt szabad szemmel is nézhető.
valaki helyettem lélegzik.
egy lány haját felfújja a szél, mintha integetne,
elkapom a tekintetem, és hazáig rohanok,
asztmásan nem lenne szabad,
a felvert porban, a kipufogók között.
a tüdő a szárnyasok vasárnap délelőtti boncolásán,
a konyha anatómiájában is egyszerű szivacs,
amivel felitatható egy város minden lelkiismeret-furdalása.
a félelem sem több
egy légypapírba ragadt énekesmadár tenyérnyi pulzusánál,
a gondolatnál
a formalinban tartósított emberi magzatok
és egy galandféreg láttán,
hogy igazából mindkettő ugyanolyan parazita,
ha a szülei nem akarták a gyereket.
valaki helyettem lélegzik,
s akár élhetne is helyettem.
az az embrió idősebb nálam,
lakhatna ő is a szemközti házban,
a fiával focizni járnék, lefeküdnék a lányával,
vasárnap áthívnának ebédelni,
befőttesüvegeikben hússzínű, szerves anyag lebegne.
Dékány Dávid (1988-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése