szobád falán megtörve
aranyló napsugarak mint tegnapok
múlt prizmáján játszó üveghangok melyek
belehalkulnak a csöndbe
amit csak te magad ismersz és úgy sejlik
még hallod benne a befejezetlen szimfóniát
monoton kattogását a metronóm időnek
azt hinnéd te magad méred és mégsem
feletted egyenként gyúlnak ki a csillagok
tőled független számokban mérik az időt
ha mérik egyáltalán
konstans állandó végtelen nem létező
lábad alatt az avar zörgő danse macabre
levelekre írt őszi post scriptum
itt jártam én is egyszer üzenik mint
a szerelmesek kik fába vésik egymás neveit
a mindenért s a semmiért
de mégis
talán érdemes
nézz magadra
szoknyád redőiben hiába
próbálod megtartani a Holdat
és a millió csillagot
sötét palackpostába
zárt konstellációk
ez marad
és csöndbe halkuló
üveghangok
Antal Anikó Zsuzsanna (1981-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése