Szobájuk függönytelen ablaka mögött alkonyodik.
A nő felhúzott térddel ül a kanapén,
mellette könyvespolc, lába előtt gitár.
„Fullasztóan” dús haja összetűzve,
jobb vádliján felszaladt a harisnya.
A férfi jól fésült, finom keze, mint a sebészeké,
épp gyufáról ad tüzet.
Vajon hány századszorra ismétlődik ez a mozdulat?
– Már öt éve nem házasok. –
Ismerem ezt a tekintetet, ezt az óvó, szégyenkező rajongást.
Ilyen az, aki szerelemben jobban szeret.
Ő az, aki évtizedekkel később is,
mikor memoárt ír,
még mindig többes szám első személyben beszél.
Mert aki erősebben szeret, annak két Rómája van,
holott sosem volna szabad visszatérni oda,
ahol egyszer boldogok voltunk.
Aki alázatosabban szeret, azt körbefolyja,
szorítja a másik konok idegensége,
kínzó, bonyolult puritánsága,
ezüstfehér bilincs, Újhold-sarló.
Aki türelmesebben szeret, az mindig vár,
de végül presszókban találkozgat
villogó, fekete szemű szeretőkkel.
Aki halálosabban szeret,
ott lesz, mikor a másik szeme fönnakad,
túléli és eltemeti őt.
Mert aki jobban szeret,
az csak veszíthet,
míg meg nem tanulja,
valóban szeretni csak jelzők nélkül lehet
Ughy Szabina (1985-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése