minden napja kész, csak a felejtés van hátra,
élhet tovább boldogan nélkülem, valami fal mögött.
Ragyog az idő, kitárom az ablakot, amit
nem mostam le az ünnepekre. Rendetlenség van,
a tüzem sem találom.
Volt egy szép tavasz, egyébként nem történt semmi,
és nem akarok beszélni róla. Esetleg hazudni,
valami érdekeset és elviselhetőt. Hogy
az tényleg ünnep volt, kit érdekelnek a dátumok.
Vagy ilyesmi. A testről beszélni, hogy zavarba ejtő
legyen. És a lélekről, hogy megkapóbb.
A fej álmok helyett tárgyakkal és
rendetlenséggel teli, mint az éjszakák.
Mint a szobám. Volt az a test,
és ami vele jött. Volt már jobb, vagy lesz. Kit érdekel.
Felírom, ünnep, elhelyezhetetlen.
Süt a nap, üldögélek.
Valamelyik szomszédnál hetek óta bontják a falat.
Arcot kéne mosnod. Az enyémet. Semmi közöm
a történetünkhöz. Mint az asztalon álló
Tengeri sónak a kékhez.
Simon Márton (1984-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése