gyerekkoromban sosem értettem
a pléddel letakart zakuszkákban
volt valami különös és rejtélyes
a szoba különböző pontjain álltak bebugyolálva
olyan helyeken, amikre addig nem is gondoltam
fűtőtest alatt, fotel alatt, a sarkokban
jól beterítve, mint a babák
anyu időnként megnézte őket,
azt gondoltam, beszél velük, simogatja őket
jól vagytok, nem fáztok, kérdi
és én oda vágytam közéjük
szorosan összekucorodni velük a melegben
mint aki fontos, mint aki törékeny
mint akivel épp nagyon történik valami
láthatatlan és lényeges
hiszen egy rossz mozdulat
és megromlunk örökre
nem leszünk jók télire
nem vesz minket elő már senki
Réman Zsófi (1991-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése