Babiczky Tibor: Trieszti séta

A régi városkapu, melyet Riccardónak hív a nép,
s felmosóvizet önt a tövébe, nem nyílik márű
sehová – boltíve alatt az idő kimúlt alakja
leng, test, amely el nem enyészik, távolság,

mit két ezredév teremt. A jelen, akár a korall,
mindig elsüllyedt dolgokon tapad meg, leválni
többé képtelen, csak színét veszítve dereng,
mikor magába szívta már a láthatatlan mérgeket.

Babiczky Tibor (1980-)

Horváth Szabolcs: Elgépelt szerelmi vallomás

Mosolyából árad a
boldogság tiszta
forrásvize. Az
ölelésnél félnél
elengedni, mert
lehet az-az utolsó.
Plafonodba mázoltad
arcát, hogy ott is
felnézhess rá. Minden
álmod róla térd
magasságba húztad,
hogy beléjük botolj.
A Szerelem nélküle
hiányzó szó a
fogalomtáradban.
Kezét szorítanád a
feketébe öltöztetett
ágyadon. Az életed
adnád ha pislogásakor
kilőné szívedet. Az
érintéséről tudod,
hogy az mennyország
szele. A csókját még
elképzelni sem tudod,
oly tökéletesnek hiszed.
Ez a tizenegy eltelt év,
ezerszáztizenegynek
tűnik nélküle.

Horváth Szabolcs (1990-)

Horváth Szabolcs: Áhitat

A néma szimfóniában
messziről néztelek.
Polcokra pakoltad
a hétköznap fűszereit.
Hajad akár a függöny,
lassan libbent. Az édes
illatod finoman közelített
felém. Mikor szólítottál,
akkor sem szóltam.
Hitted, nem figyelek,
pedig mindent látok.
Mikor hozzám indultál,
akkor kérdezted, hogy:
Mi a baj? Az a hátam
mögött él. Az áldás pedig
épp most lépett elém.

Horváth Szabolcs (1990-)

Babiczky Tibor: Az úton levők dala

A világ számára végül elveszünk,
alámerül minden szavunk, örömnek
és rettegésnek vége szakad, fakul
a szeretett nő arcéle, amíg azután

semmi nem marad, csak az út szegélyén
a fák felfutó alakja, és színes
fénykörei a Délen álló napnak:
isten örök álma esik szét egy darabra.

Babiczky Tibor (1980-)

Murányi Zita: a nap szögbe harap

a nap szögbe harap
szánkból csillagok lógnak
a nincsen remények kívül
belül rég ugyanaz a csend
a te az énben felejti el, hogy
részleges hasonulása lett
egymásra nézünk vagy a letépett égre
a hajnal derekán a nap kereke
tűz, aminek csak a széle lángol
azt mondtad ez a legszentebb pokol
megrémít milyen távoli a közelséged
a lélek hagy ki
belül fülelni rád is hogy
nem a szíved a szád lett hirtelen
billentyűzáras két kezedben tartanálak
hogy elhiggyem lesz tavasz
mennyivel könnyebb
ha időnként leülsz és összehúzod magad ahogy a bánat
a levegő egy esőcsepp a párás nyarak
és odaintesz a föltámadásnak hogy elmarad.

Murányi Zita (1982-)

Horváth Szabolcs: Kezek

Lassan érinted meg
vele a selymes bőrét.
Csupaszon hiszel
legszebb varázslatban.
A reakciók lágyan
suttognak a csendben.
Tekintetek párbajában
él az univerzum.
Sóhajai elkúsznak
szíved szögesdrótja alatt.
Mosolyából jósolható
a közeljövő. Az övé is
feltérképezi hátadnak
sebhelyeit. Egybeolvaszt
mindent a türelmetlen vágy.

Horváth Szabolcs (1990-)